Danku Ferenc: Egy mérki fiú a vérzivatarban

„A történeteket magamnak írtam. Kezdetben kis papírszelvényekre különösebb cél nélkül jegyezgettem fel s gyűjtöttem össze a lapokat, hiszen az akkori idők 18-19 éves fiúcskája voltam. Mentes minden politikai fertőzéstől, viszont telítetten voltam átitatva Isten, haza és szülő iránti szeretettel. Nekem nem anyám vagy hazám, hanem édesanyám és édes hazám volt az alfa és az ómega. Istent nemcsak hittem, szerettem, hanem benne bízva, az ő kezét fogva küzdöttem át magam a háború tüzén, az emberi gyarlóság fertőjén. Küzdöttem Tordától Drezdáig, majd fogoly voltam Regensburgtól a szibériai Vorkutáig… …lehet, hogy nem mindenkinek lesz kedvére való olvasmány. Ez nem is baj, mert én csak azt és úgy tudhattam felfogni s rögzíteni, amit és ahogy láttam és azt a valóságban átéltem. …emlékiratom tartalma, mondanivalója sokszínű, van benne humor, öröm, bánat, küzdelem és sok szenvedés, de ezeknek van egy közös vonásuk, tulajdonságuk: mind-mind igaz történetek szülöttei, amelyeknek ha nem is az édesapjuk, de a keresztapjuk én voltam…” 
Danku Ferenc