1953-ban New Yorkban, a 70.utca tájékán egy lengyel emigráns diáklány, egy idősödő tőzsdespekuláns és egy középkorú újságíró keresi önmagát, a másikat, istent a szerelemben, az avantgárd művészetben, a parapszichológiában, a jiddis nyelvben, Amerikában és Izraelben.
A Nobel-díjas író posztumusz regénye egy szerelmi háromszög – pontosabban ötszög – köré szerveződik. Résztvevői senkinek sem szeretnének megfelelni, nem próbálnak egymás kedvére tenni, nem ringatják magukat abba az illúzióba, hogy képesek egymással vagy egymás nélkül élni. Szövögetik az érzések és érzékek szálait, részvéttel szemlélik a körülöttük hömpölygő mesüge világot, és benne magukat. Auschwitz árnyékában tengetik napjaikat egymásért élve, aggódva, lelki sebeiket gyógyítgatva. Próbálnak közeledni egymáshoz, de miközben fény derül történeteikre, bűneikre, félelmeikre, elkezdenek eltávolodni egymástól.
Az olvasó sokszor nem tudja, sírjon-e vagy nevessen a fordulatos, állandóan újabb meglepetéseket tartogató történeten, melyet átsző az író részvéte, megbocsátó iróniája bolond hősei, a mesügék iránt.
