„Nem gondolom, hogy a halál utáni élet pihenés lenne. Nem statikus módon képzelem el az Országot […]. Inkább úgy, mint soha véget nem érő dinamikus folyamatot. Egy tökéletes, a régi ábrázolások paradicsomához hasonlatos világ teljes helyben maradásba és mozdulatlanságba dermedne. Nem jöhetne létre benne semmilyen lendület, semmilyen törekvés, minthogy minden adott lenne. Nem történnék benne semmilyen változás, mivel befejezett és beteljesedett egészet alkotna. Ebben a zárt, örökre egyforma világban lenne valami rémisztő és elviselhetetlen. Isten megvalósított Országa a pokolhoz hasonlítana. Ki is lehetne írni a kapujára: »Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!« Hogy valóban önmaga lehessen, az Országnak mindig másnak kell lennie, mint amiben élünk. […] Akár élők, akár holtak vagyunk a földi létezéshez képest, az Ország mindkét esetben úgy jelenik meg, mint a jelenünket irányító jövendő.”
André Gounelle (1936-) protestáns családban született, gyermek- és ifjúkorát Marokkóban töltötte. Filozófiát és teológiát tanult, majd Algériában tábori lelkészként teljesített szolgálatot. Dijonban és Nîmesben lelkipásztorkodott, ezt követően pedig egészen 1998-as nyugdíjazásáig Montpellier-ben a protestáns dogmatikai kar tanszékvezető tanára volt. Számos mű és szakcikk szerzője. Életművéért a lausannne-i egyetem díszdoktori címmel tüntette ki. Több éven át volt tagja a francia református egyház nemzeti tanácsának.
François Vouga (1948-) a németországi Bielefeldben az evangélikus teológiai kar, a Kirchliche Hochschule Bethel Újszövetség-professzora. A korai kereszténység történetének és teológiájának szakértője. Fontosabb művei: Une théologie du Nouveau Testament (2001), Querelles fondatrices (2003), Moi, Paul! (2005). Ebben a kötetben is Szent Pál írásai alapján elemzi az örök élet fogalmát.
