Ez a kötet Milánó érseke, Carlo Maria Martini és Umberto Eco egymásnak írott és a liberal című folyóirat lapjain 1995/96-ban publikált nyílt leveleit, valamint néhány felkért jeles írástudó - az olasz tudomány és közélet kiválóságai - kommentárjait tartalmazza. A nagynevű jezsuita hittudós és a világhírű nyelvfilozófus-regényíró párbeszéde méltán váltott ki nemcsak puszta tényével, hanem tartalma okán is óriási visszhangot. Az első három kérdést - a laikus gondolkodókat is kényszeresen foglalkoztató világvége-gondolatokról, az emberi élet kezdetéről, férfi és nő egyházi megkülönböztetéséről - Eco teszi fel Martininak Eco kérdései tisztelettudóak, egyúttal kézenfekvőek és szellemesek Martini válaszai a laikus világ iránti rendkívüli megértésről és türelemről tanúskodnak. Az alapkérdést, mely mindvégig ott bujkál a Martini-Eco-dialógus hátterében (s tegyük hozzá: az egész ecói életműben is), végül Carlo Maria Martini teszi fel. Miben látja a nem hívő a Jó fénysugarát? Mi készteti a hitetlent az erkölcsös életre? Lehet-e fundamentuma Isten nélkül az erkölcsnek? Miben hisz, aki nem hisz? Eco válasza „laikus”, ám - s erre több hozzászóló is figyelmeztet - nem teljességgel „hitetlen” válasz. Amiképpen a kommentátorok vélekedésében is visszatérő elem a hit, valamiféle, akár e világi hit végső soron való megkerülhetetlensége.
