Thomas W. Hook: Jacko

Hol ​volt, hol nem, volt a messzi Amerikában öt testvér, akik gondoltak egy nagyot, és Jackson 5 néven zenekart alapítottak. Énekesnek a pöttöm Michaelt állítottak, aki olyan átéléssel, lendülettel és szenvedéllyel adta elő a dalokat, hogy még azokat is magával ragadta, akik sosem szerették az ilyen funkos-groove-os muzsikát. A sosemvolt gyermekkor így gyorsan tovatűnt, az ifjú szólókarrierbe kezdett, és albumaival, a Thrillenel, a Baddel és a Dangerousszel sorra döntögette az addig érvényes rekordokat. Mindenkinél több ideig szerepelt neve a slágerlistákon, mindenkinél több lemezt sikerült eladnia, tánclépésarzenáljával mániákus rajongók tömegeit vonzotta, igényes videoklipjeivel elkápráztatta a világot: a Pop Királyává vált. Divatot teremtett, új zenei nyelvet és előadásmódot, a hang-mozgás-látvány színpadát, melyet fékeveszett erővel és spontaneitással uralt és szolgált, minden porcikájával és tehetségével. Olyan világot nyújtott, mint előtte soha más, miközben az alkotó erő a visszanyerni kívánt gyermeki ártatlansággal és vágyakozással keveredett. Álomvilágot épített, porondon, klipen és a valóságban, magával ragadót, lenyűgözőt. A különc művész, a szépészeti műtétek sorozatára vállalkozó zseni, a naiv és törékeny lelkű énekes, zeneszerző és táncos-koreográfus, az eleven bálvány megjárta a dicsőség édenkertjét. Majd megjárta a rosszindulat és megaláztatás poklát is… sötét rágalmak, vádak, botrányok erdején vitt át az útja, végül a rejtélyes kérdés nyitva maradt: milyen színű az igazság? A botránysorozatok után megpróbált felkapaszkodni a mélyből, meg akarta mutatni magát újra a világnak, de erre már nem kerülhetett sor. Még nem volt ötvenegy éves, amikor elment közülünk. Elment, de itt hagyta nekünk azt a mesés pillanatot, amikor elhittük: „We are the world, we are the children.” Mi vagyunk a világ, mi vagyunk a gyerekek.