Részlet a könyvből:
Ne vegyék kérem rossz néven, hogy megint haza megyek, a mi görbe országunkba. Ott vagyunk örökké, a kik onnan jöttünk. Hisz mindenki csak ideiglenesen jöhet el, az is, a ki soha sem kerül vissza többé. Mert ha van álom a halálban, én jól tudom, a gyermekévek folytatásának szövődik az ott; a többi kimarad; levetjük mint a rossz ruhát, ha oda belépünk, hol az örök semmiben ujra hallik majd erdeink ismerős zúgása, hegyi patakaink altató morajával.
Mézes náddal írnák apáink viselkedését, ha ugy megszeretnék, a hogy mi gondoljuk, s idők rokkájáról (mennyi színes selyemszál van azon!) legombolyítanák, ki melyikhez férne, ha ugy megszeretnék, a hogy mi gondoljuk, azt, a mit anyáink szőttek, fontak egymás között.
Nem nyul oda senki. Öreg krónikákban néha legfölebb én indulok utána egy-egy piros szálnak, vagy fekete szálnak.
De biz a piros után megyek ma.
