Dalí elméleti jellegű írásai hozzátartoznak életművéhez. Közülük az egyik legérdekesebb az általa elméletírói főműként interpretált Angelus-tanulmánya, amely 1932-ben született, de csak több évtizedes kallódás után, 1963-ban került a nyilvánosság elé. Millet képe Dalí több festményét is megihlette, mégis kevésbé konkrét hatása, mint inkább az általa kiváltott asszociációk és szürrealista munkamódszerének „megtermékenyítése” miatt vált Dalí egész szemléletére nézve korszakos jelentőségűvé. Dalí az Angelusban alkalmazott módszerét „paranoia-kritikai” analízisnek minősíti, amely lényegében nem más, mint egy kissé popularizált pszichoanalitikus módszer; alapja a mindenben rejtett szexuális szimbolikát kereső freudi tétel.
