A képzőművészet az árnyalatok és az arányok megtalálásáról szól, és erről szólnak Papp-Für János művészeti kórtanoknak elkeresztelt, sűrű versei is. Kényszeresség nélkül, egymásba érő költői képekkel idéznek fel vizuális formanyelveket, fontosakat és alig ismerteket. Ugyanakkor a költőt inspiráló életművektől függetlenül is eleven és érvényes ez a rétegzett szövegvilág. Elcsendesedésre és visszatérésre késztet, mert mögötte munkál valamifajta minden utáni rend, amelyben részesek vagyunk. Még ha a földi nehézkedéssel megfeledkeztünk róla, akkor is. De ez a könyv emlékeztet: itt az ideje visszatérni.
Védtelen
Csáki Róbert
úgy nézel rám, mint akit ma elfelejtenek.
mindennek hátat fordítva közelítek feléd.
először csak rettegek, majd elég félni is,
de soha nem ijeszt meg jelenléted.
arcaidon berendezkedik a magány,
minden falra felakasztja súlyos tükreit.
elhelyezi szekrényeit, polcait,
beköltözik a legsötétebb zugaidba is,
és a legeldugottabb sarokba áll.
ahonnan biztosan nem szabadulhat ki
a távolba érkező tekintet.
áttetsző maszk az álarcok mögött,
így érzed biztonságban magad.
takarásban, önmagad felé közelítve.
az átvérzett kötések alatt
olyan sebek lüktetnek,
melyek csak a falakon túl gyógyulnak,
ahol a még ki nem csordult könnycsepp
egyensúlyozik szemed sarkában.
de földet soha nem ér.
