„Tudom, hogy egyszer gazdag ember lesz belőlem, csak késő lesz egy kicsit. Gyomorbajos, keserű öregúr leszek: – Jean, nem vagyok itthon senkinek. Megértetted? Igenis, méltóságos uram. Ha összetalálkozhatnék a Szent Jakab utcában megöregedett önmagammal, aki leszek, elébe állnék itt, az olasz csemegeüzlet előtt. – Öregúr, állj meg egy pillanatra. Odaadom neked az ifjúságom, amire most nincs szükségem. Aki öreg, az biztos, hogy nem éhes mindig. Ezer frankért még a gyomorbajt is átveszem tőled. Ötszázért is átveszem. Ne menj el, százért is.”
Így alkudozik Vaszary Gábor keserédes történetének főhőse, a szeretni való, könnyelmű fiatalember, a „tisztességükkel küszködő” párizsi lányok kedvence, akit a könyvsikerből készült film nézői is a szívükbe zártak. Az 1930-as évek „párizsi” regényeinek írója nem sajnálta történeteiből pazar humorát és pikáns iróniáját sem, és bizonyára ennek eredményeképpen sikerült – látszólagos habkönnyűsége ellenére – az irodalom határmezsgyéjén belül maradnia.
