Az iskola követelményeit szem előtt tartva, a kötet elsősorban a közvetlenebbül társadalmi mondanivalójú, egyszerűbb szerkesztésű és ismertebb elbeszéléseket tartalmazza. A Hét krajcár önéletrajzi ihletésű történetéből a látszólag humoros, valójában tragikus kicsengésű krajcárkeresgélés vérlázító következtetésekhez vezeti az olvasót. A Sustorgós, ropogós tafotában látszólag idilli faluképéről az elbeszélés végére derül ki, hogy mennyire hamis, mennyire csak a felszínen idilli ez a világ. A Szegény emberek az első világháború pusztításainak különös, rendkívül eredeti szempontból való ábrázolása; nem háborús történet, hanem azoknak a lelki, pszichikai sérüléseknek és következményeinek a drámai rajza, amelyeket a háború mindenkiben létrehoz. A kondás legszennyesebb inge egy kisfiú halála kapcsán mutatja be azokat az iszonyú különbségeket, amelyek „lent” és a „fent” világa között fennállnak. A Csibe-novellákat az egyik legjellemzőbb darab, a Csibe a színházban volt képviseli. A Világ végén már szép és jó című novella a kis négyéves állami gyerek, Rozika története: az Árvácskára emlékeztető rövid írás visszafogott hangja, tulajdonképpen apró, jelentéktelen eseményei ellenére is az egyik legtragikusabb, az embertelenséget leginkább felmutató Móricz-írások közül való.
