A szabadságharc bukását követően megtorlás éveiben írta legnagyobb epikus költőnk egy 18. századi, akkoriban közismert adomára építve A nagyidai cigányokat. A nagyidai cigányok, szerzője önvallomása értelmében abból a lelkiállapotból született, amelyben „meghasonolva torzképek festésében akartam kárpótlást keresni”, azzal a humorral, mely „halandó létünk cukrozott epéje”. A kortársak azonban inkább az epét érezték ki „a költői önkínzás remekművéből” (Kosztolányi), s a „pesszimizmus nyelvöltögetését” látták benne.
