Türk Attila: A népvándorlás hatezer éves története

Ha hajdanában a népmeséi legkisebb fiú batyut akasztott a nyakába, benne persze az elmaradhatatlan hamuba sült pogácsával, és egy levágott göcsörtös husángot vett a kezébe, azt mondták rá: elindult vándorútjára, szerencsét próbálni.

Ha századokkal később a legkisebb fiú ezt egy rakás cimborájával, és persze néhány szép leányzóval tette meg, (a hamuba sült pogácsa helyét meg átvette a pizza, a rágnivaló, no meg a kóla) – akkor úgy mondták: kirándulni mennek. (Aztán sokszor kilenc hónap múlva a nőgyógyász törhette a fejét azon, hogy mi is volt a fogantatás pontos helye és ideje?…)

De ha a vándorlásra egy egész törzs, törzsszövetség, vagy mindjárt nép adta a fejét, azt viszont népvándorlásnak, vagy tudományosan migrációnak nevezték. És a Föld története már csak olyan, hogy ezt a hobbyt mindig is űzték a törzsek, népek, legfeljebb nem mindig hívták így.

És hogy mikor? No, az időpontokat nagyjából tudjuk, de mihez viszonyítjuk? Már az előző könyvemben, amely a zsidó nép történetéről szól, tisztáztam: a magam részéről soha az életben nem fogom használni a „Krisztus előtt vagy után" és az „időszámításunk előtt vagy után" kifejezéseket. Mert az állítólagos Jézus még bizonytalanabb születési évével nem tudok mit kezdeni, és az „időszámításunk", nos, az egy olyan fogalom, amely népenként, és hozzá még kontinensenként is más és más lehet… Tehát van egy sajátos kalkulációm: én elfogadom ugyan azt a bizonyos „nulladik évet", de minden vallási vagy tudományos alap nélkül, és csak azért, hogy a magyar olvasó ne jöjjön „időzavarba", ahhoz az évhez képest a Mínusz avagy a Plusz előjelzést használom. Ez különösen a jelen könyvnél lesz hasznos, amikor közel hétezer évet hidal át a történet, amelyről beszélni-olvasni fogunk.