A karácsony a legszemélyesebb keresztény ünnep: mást üzen annak, aki szerettei gyűrűjében él, és mást a magányosnak.
Szabó Dezső még gimnazista korában elköltözött a szülői házból, majd az érettségit követően Kolozsvárról is. Önkéntes száműzetése haláláig tartott, mert felismerte: Ahhoz, hogy én lássak igazi látással: megfogamzón és megmaradón: egyedül kell lennem. Sajnos magánya túl tökéletesre sikerült, sosem talált társra az életben.
Érthető, hogy számára a karácsony csendes szenvedés, az egyedüllét szomorúsága volt. De azért karácsonyfát mindig állított magának. Mivel igazi karácsonyokról csak gyermekkori emlékei lehettek, idevágó írásaiban az önéletrajzi eredetű motívumok gyakorta megjelennek. Novelláiban a karácsony valamiféle amplifikáló erővel bír: mindenkiből kihozza, felnagyítja, megerősíti a benne rejtőzködő szépet és jót.
Szabó Dezső karácsonyi elbeszélései egyként igazolják: a végzetes magánnyal való fájdalmas szembenézés és a nagy morális összefoglalások kiváltói voltak életében a karácsony esték.
