Ez a könyv a francia kiadó szerint "A szeretet éneke, a boldogság kiáltása, az élet himnusza, a gyöngédség és reménység tanítója, mely korunk minden emberének szól. Könyve végén a szerző köszönetet mond feleségének és mindazoknak, akik segítették könyvének megírásában, intézményeknek és egyes személyeknek egyaránt. Köszöni a kiegészítő információkat és a dokumentációt. Ezt lényeges előre tudomásul vennünk, mert a mi számunkra sokszor elképzelhetetlen az, amit leír. Hitelességét erősíti a mellékelt színes képek sora, amely nagyban emeli e kiadás értékét. Irgalmatlan sötét hátteret rajzol olyan realista módon, hogy a fordításban néhány részletet jobbnak láttunk kihagyni. Viszont ebből a környezetből valósággal kiragyog az emberi nagyság: mire képes az együttérző irgalmas szeretet, mennyira igaz a könyv mottója: „Mindaz, amit nem tudsz odaadni, az elveszett.” Mennyire igaz, hogy „az embertelen városnak van mágikus ereje, amely szenteket tud teremteni”. Névtelen szenteket. Mai körülmények között mutatja meg, hogy az ember nem arra született, hogy legyőzzék és a szeretet az, amely mindennél erősebb. A szerző a névtelenséget nagyon hangsúlyozza, ennek érdekében felcserélte a neveket és olykor egyes részleteket is. Mert mindaz, amit leírt, több évvel ezelőtt zajlott le, de emberek, akik ilyen nehézségeket képesek legyőzni, mindig fognak létezni. Dominique Lapierre, aki járja az egész világot és keresi a nagy emberi eposzokat, korunk igazi hőseit. Könyveit harminc nyelvre fordították már le, és vagy százmillió olvasója van. Öt „best-sellers” regénye jelent meg: ennek jövedelméből és más adományokból 1980-ban társaságot alapított a kalkuttai leprás gyerekek megsegítésére. Egy alkalommal „gyermekeit” Kalkuttában meglátogatva, fedezte fel az őt megigéző világot: Az Öröm Városát. Ebből a felfedezésből született ez a könyv.
