Hogyan lehet a valóságnak megfelelő képet alkotni egy nép őstörténelméről? Az őstörténelemről képet adó krónikákat a 19. század óta hiteltelennek minősítették, s ezzel a népek eredeti önazonosságának történelmi alapját hivatalosan megszüntették. Az új képet rendszerint az összehasonlító nyelvészetre alapozták. Csakhogy a nyelvészeti adat-együttesek történelmi adatok híján számtalan önkényes értelmezésre adtak módot. Hasonló a helyzet a régészeti és a genetikai adatokkal is.
Ebben a helyzetben a történelem társ-tudományainak teljeskörű figyelembe vétele a követendő út, a természetföldrajzi, az embertani, genetikai, régészeti, vallástörténeti, népzene- és népmese-kutatási, nyelvészeti eredmények összesítését, a vizsgált körzet népeinek máig fennmaradt nemzeti eredettudatát és a legmegbízhatóbb történelmi források adatait összevetve. Könyvünkben e tudományok eredményeit annak az új, átfogóan ökológiai tudománynak az alapján értelmezzük, amely lényegében megegyezik az ősi eurázsiai civilizáció élet-, közösség- és Természet-központú világnézetével, és így alkalmas arra, hogy az ősműveltség fennmaradt nyomait saját, korabeli összefüggéseikben értelmezzük. A 10 szaktudomány fejezeteit a témakörök szakértői lektorálták, Németh Zsolt (természettudomány), Gyarmathy István (természetföldrajz), Török Tibor (genetika), Juhász Zoltán (népzenekutatás), Hoppál Mihály (vallástörténelem, népmesekutatás), Hudy Árpád és Tomaji Atilla (nyelvészet).
Legfőbb eredményünk az, hogy a székely-magyarság Kárpát-medencei őshazája mellett létezett egy átfogóbb összefüggésrendszerű „második őshazánk”, a sztyeppénél jóval nagyobb körzetre kiterjedő eurázsiai Puszta, az Ősi Magyarország. Fény derül arra, hogy a Pusztán az őskorban jött létre az az ősi eurázsiai civilizáció, amelyből a helybeli műveltségekkel összhangban kifejlődött a mezopotámiai, az egyiptomi, kínai és indiai civilizáció.
