A nérói keresztényüldözés (Kr. u. 64.) elől a hívek rábeszélésére Szent Péter el akarta hagyni Rómát. Egy sötét éjjel elindult rejtekhelyéről az appiai út felé. A Via Appián a városkapunál szembetalálkozott a feltámadott Krisztussal, aki vállán a kereszttel a Városba tartott. „Quo vadis, Domine?” - kérdezte az Urat megdöbbenve Péter. Mire Jézus ezt válaszolta: „Rómába jöttem, hogy ismét keresztre feszíttessem.” Péter megértette a szavak értelmét, és megszégyenülve visszafordult. A folytatás már tény: a Mestertől kapott újabb megerősítés birtokában ő is vállalta a kereszthalált. A Krisztus utáni második évezred utolsó hónapjaiban és a harmadik évezred hajnalán a kérdés továbbra is aktuális: Quo vadis? Hová mész, emberiség, hová megy az európai keresztény kultúrvilág, hová tart ebben a magyarság, s még inkább, hová tart az egyén, a megismételhetetlen egyes ember? A lehetséges válaszokat a kétezer éves kereszténység éppúgy tartalmazza és kínálja, mint esetleg más hitek, filozófiák, világnézetek és kultúrák. Európában azonban kétezer éve, a mi számunkra ezer év óta a kereszténység jelentette ezt, a Via Appián elhangzottak szellemében. A választás és vállalás, a megingás és menekülés, a helytállás és tanúságtétel „Quo vadis?”-a kétezer éve folytonosan ismétlődik. A hívő ember számára a megváltás misztériuma kínálja bizonyára a mostani ezredfordulón is a „Hová mész?”-re a megnyugtató választ. A nem hívők válaszkeresése sem függetlenedik azonban a kétezer éves keresztény kultúrkörből adódó értékektől, normáktól vagy üzenetektől. Ezek értése és megértése pedig aligha lehetséges a múlt ismerete nélkül. A múlt megismerése, feltárása és üzenetének bemutatása számos diszciplina segítségével lehetséges. A kereszténységnek mint vallásnak és egyháznak az esetében e tekintetben a legautentikusabb maga a teológia, amely azonban nem nélkülözheti és nem is negligálja a többi tudomány: így elsősorban a történettudomány, a régészet, a néprajz idevágó eredményeit.
