„Zarathustra a szenvedés és a halál igenlésén túl a halált vágyóknak a nevetést tanítja. Nietzsche természetesen megfosztotta e nevetést attól a harsány hangszínétől, ami a szilén nevetését jellemezte, amikor az a kérdező Midaszt keményen arra kényszerítette, hogy nézzen szembe létének kiúttalanságával: az élet érettségének birtokában Zarathustra nevetése majdhogynem sztoikus iróniát mutat fel a fátummal szemben, melyet csak a pátosz, azaz a nyelv enyhít, amelyben a szenvedés képessége nyilvánul meg. Ebben az értelemben Zarathustra a szilenoszi bölcs, a Dionüszosz philoszophosz, aki a lelki szegényeknek a nevetést tanítja.”
