A Pokol lakói tisztában vannak bűneik súlyosságával. Egy részük szégyenkezik, átkozza és vádolja magát, de vannak olyan lelkek is, akik büszkén, önérzettel viselik sorsukat, a Pokolban sem adják fel gõgjüket. Nem törnek meg, mintha tudomásul sem vennék a szenvedést. A kárhozottak szenvedése – amelyrõl az Isteni színjáték-ban olvashatunk – csak átmeneti állapot. Az utolsó ítéletkor a lelkek újra egyesülnek valódi, feltámadt testükkel, s kínjaik akkor válnak örökké és még teljesebbé.
Az utószót és a jegyzeteket Madarász Imre írta.
