Robert Bloch: Pszicho (Pszicho 1.)
A neon nem égett. A motel koromsötét. A lány lecsavarta a gyújtást és csak várt. Most már hallotta az esőcseppek monoton dobolását, mögötte pedig mintha sóhajtozott volna a szél. Sötétség vette körül; mintha falként magasodott volna fel minden oldalról. S ő egymagában ül a sötétben. Ez a pénz nem segíthet rajta és Sam mit tehet? Persze, hát rosszfelé fordult; idegen útra. Megásta a saját sírját, most aztán belefekhet. De hát miért is gondol ilyesmire? Nem sír az, hanem ágy. Még mindig ez jár a fejében - „nem sír az, hanem ágy” - amikor hatalmas árnyék tornyosult fel a sötétben, majd lassan kinyiotta a kocsi ajtaját.
Robert Bloch: Pszicho 2. (Pszicho 2.)
Norman Bates békésen tölti napjait az elmegyógyintézet rácsos ablakai mögött. Már megszabadult attól a rögeszmétől, hogy azonos az anyjával, megszabadult transzvesztita hajlamaitól, elfeledte, hogy szabad életében megölte és hentesbárddal feldarabolta barátnőjét. Egy szép nyári vasárnapon, amikor látogatók lepik el az intézetet, váratlanul zavar támad, és a nagy felfordulásban elszabadul a pokol. Norman Bates meggyilkolja látogatóját, egy apácát, magára ölti ruháját, kiszökik a kapun. Elkezdődik a hajsza, újabb hullák szegélyezik az utat, amely végül is a filmgyárba vezet: ott ugyanis élelmes filmesek szeretnének nagy pénzeket keresni Norman Bates szörnyű tettének filmre vitelével...
