Egy nap Tibi és Livius kocsmázni indulnak, elköszönnek az ágy végén üldögélő, gitározó Fefétől, végigbulizzák az éjszakát, reggel hétre érnek vissza, vidámak, hangosak és bűzlenek a pálinkától. Fefét ugyanabban a pózban találják, ugyanazt a számot gyakorolja.
– Sziasztok, fiúk! – köszön rájuk. Feláll, nekitámasztja a gitárt a falnak, nyújtózkodik, készül az iskolába, ezek meg bezuhannak a megüresedett ágyba, leejtik a fejüket a párnára, és azonnal horkolni kezdenek. Fefe egy darabig bámulja a szétcsapott barátait, aztán betakarja őket egy kockás pléddel, és megy a dolgára.
A Quimby egy dunaújvárosi iskolából indult el magabiztos, apró lépésekkel, hogy később, a népszerűség és siker kapujában, egy dramaturgiailag fontos ponton a szövegíró frontember annyira megzuhanjon, hogy mind a saját életét, mind a zenekar létét veszélybe sodorja. Ezután csodás felépülés és visszatérés következett, majd minden korábbinál nagyobb siker.
Hogy hívták Tibi kedvenc kecskéjét és hogyan történt Szilárd beavatása? Miért rögzítette Livius befőttes gumival az állkapcsát és miért tömte ki Dódi a porcelánnadrágját papír zsebkendővel? Mit keresett Fefe hajnalonként a vécédeszkán? Hányszor lépte át Faszi a határt? – belső zenekartörténet, első kézből.
