Szávai Géza tizenkét éves korában, 1962-ben írta meg saját gyerek-élete egyik fájó epizódját. A szülei elől is rejtegetett füzet sok évvel később került elő, és az író felnőttként szembesül a gyerekként rögzített történet fél- vagy rejtett igazságaival. „Itt áll a valóságlakkozó kis ember." A kiskamasz tudatán átszüremkednek a teljében tomboló kommunizmus évei a kor minden stílusjegyével. Az író kamaszkori és fiatalkori önmagával kíméletlenül szembesülve végigírja „pontos, igaz" történetét, melyben fellángolnak Európa 1968-as reményei, és az Isten háta mögötti székely falucska egy groteszk éjszakán átéli a harmadik világháború kitörésének pánik-hangulatát, majd a rendszerváltozás talányos, keserű színjátékát. Szávai Géza későbbi regényeiből ismert egyedi elbeszélőstílusának „útját visszakövethetjük" itt a gyermekkor szenvedélyes, ellentmondásos világába.
