A sorozat 8.kötete a rokokótól 1900-ig tárgyalja a művészet történetét: egy jól definiálható stíluskorszakkal kezdődik, és egy művészettörténetileg nem"jegyzett" időhatárral zárul. Maga a cím is jelzi, hogy a kötet olyan időszakot fog át, amely a nagy művészeti stílusok felbomlásának és egyben a modern individualizmus kialakulásának ideje, amikor a nemzetközi áramlatokat felválják a stíluskísérletek és az egyéni utak. Az „ egész részekre töredezik”, helyi áramlatok, művészi izmusok és - a polgári értelemben vett nemzetek kialakulásáva l- a nemzeti törekvések összessége alkotja azt a művészetet, amelyet „egyetemes”-nek nevezünk.
„Ideál és reál”, eszményi és valóságos küzdelme az egész korszakon végigvonul, hogy a művészet végül is megmutathassa- amit Baudelaire követelt –, hogy milyen heroikusak vagyunk zsakettben és pantallóban. A XIX. században nemcsak az egységes stílus, hanem a nagy filozófiai rendszerek is megszűnnek töredékessé válik a világ magyarázata. Ez a kor a modern Európa és a modern ember megszületésének a kora. Az ekkor kialakult eszmeáramlatok a mai napig meghatározóak, vagy azért, mert korunk átörökítette őket, vagy azért, mert szembeszállt velük.
Szürreális víziókat (Goya), fájdalmasan groteszk fintorokat (Toulouse-Lautrec) és a magány tragikus szorongását (Van Gogh) egyaránt magába foglalja ez a század, amelynek mélyén már érlelődik az avangárd.
