Gudrun Ziegler: A Romanovok titka (Királyi házak)

1994 nyarán számos orosz városban gyászünnepségen emlékeztek meg az 1918-ban meggyilkolt cári családról. Moszkvában felavatták II. Miklós emlékművét, Jekatyerinburgban pedig, Ahola cár és családja a halálát lelte, éjszakai halottvirrasztást tartottak. A ház, a gyilkos tett színhelye nincs már meg, de néhány ember emlékezete megőrizte azt a helyet az erdőben, ahol 1991-ben szigorú biztonsági rendszabályok közepette kiástak kilenc csontvázat. 
Azóta a genetikai vizsgálatok igazolták, hogy köztük vannak a cár, a cárné és három lányuk földi maradványai. A többi csont a cári család orvosáé és három fiatal nőé, akik nem álltak rokonságban az orosz cári családdal. Anasztazija, a legkisebb cárleány és öccse holttestének nem volt semmi nyoma; minden bizonnyal elégették a gyilkosok. 
A Romanovok történetét olyan csúcsok és szakadékok kísérik, mint kevés más uralkodóház családi krónikáját; könyvünk ezt a színes kaleidoszkóphoz hasonló történetet beszéli el. Feszült és vértől borított képekben válik érzékletessé a cári trónra került uralkodók, monarchiák különböző, nem egyszer ellentmondásos jelleme. A szerzőnő, Gudrun Ziegler dinamikus fejezetek során mutatja be az orosz birodalom hatalmasainak tündöklését és bukását, mesél álcárevicsekről, beszámol lázadásról és elnyomásról. A hatalom – nemegyszer véres – gyakorlatát éppúgy megrajzolja, mint az országhatárokon messze túlnyúló szerelmi- és érdekszövetségek változatos kavalkádját, s az udvari cselszövények hálóit szövő intrikusokat is megismerteti az olvasóval – egészen az utolsó cár, II. Miklós és családja meggyilkolásáig, 1918-ig. 
Ez a könyv a Romanovok, az orosz cári dinasztia változatos történetét beszéli el – háromszáz évnél is hosszabb históriáját. 
Izgalmas ábrázolásban és feszült jelenetekben válik érzékletessé a cári trónra került uralkodók különböző, nemegyszer ellentmondásos jelleme. A kötet az orosz birodalom hatalmasainak tündöklését és bukását mutatja be az olvasónak, mesél az álcárevicsekről és titokzatos udvari fondorlatokról, beszámol lázadásról és elnyomásról, és a hatalom változatos gyakorlatát éppúgy megrajzolja, mint a cselszövések finom, ám erős hálóit szövő intrikusok sötét játékait – egészen az utolsó cár, II. Miklós és családja máig sem egészen felderített meggyilkolásáig, 1918-ig. 
S végül, de nem utolsósorban „gyorsfényképet, pillanatfelvételt” kapunk az utolsó fejezetben az utókor, a történelmi jelen, a 90-es évek Oroszországának igyekezetéről is, hogy megemlékezzék és fellebbentse a fátylat a rejtélyes-véres leszámolásról, valamint a több évszázados múlt értékben gazdag, ám egyben nyomasztó örökségéről, hagyatékáról is.