A helyszín: az Osztrák-Magyar Monarchia, s azon belül is német Ausztria. Az idő: a XIX-XX. század fordulója, a századelő. A főszereplők: a rasszizmus és a nőellenesség, nőgyűlölet. Együtt, közösen. Az az arc, amit itt a századelő német-ausztriai világa mutat, viszonylag kevéssé ismert. A történelmi emlékezet inkább azokat a nagyszerű magaskulturális teljesítményeket őrizte meg, amelyek egyébként maradandónak bizonyultak. Schnitzler, Hofmannstahl, Freud, Musil, Kraus – mindezek a nevek (és mások is) azt tanúsítják, hogy a századforduló-századelő német-osztrák horizontján, az intellektuális és politikai értelemben recsegő-ropogó Monarchia keretei között milyen kiemelkedő szellemi alkotók és alkotások jelentek meg. De persze más nevek is feltűntek. Hiszen ha egyszer a bejáratottan működő társadalom és állam zavarai érzékelhetők, akkor sokféle érzékelés, válaszreakció lehetséges. Guido von List, Lanz von Liebenfels, Otto Weininger, Arthur Tre-bitsch – és mások – szellemi értelemben éppúgy ennek a korszaknak a szülöttei és termékei. Az ő nevüket általában nem úgy tartjuk számon, mint a Monarchia egyik szellemi arculatának képviselőjét. Az elmúlt időkben egyre többen a német nácizmus szellemi előzményeként említik meg némelyiküket. Pedig ők is az osztrák valóságból, szellemi közegből jöttek, ők is a Monarchia bomló és bomlasztani kívánt értékvilágát kérdőjelezték meg, méghozzá radikálisan. Miért lenne az egyik arc hitelesebb történetileg, mint a másik?
