Izgalmasan elegyíti a múltat és a jelent. A létezőt és a visszahozhatatlant. Vonzza az olvasót, szellemeket idéz, hiszen az írónak ez a dolga. Hát még, ha bértollnok vagy szellemíró, mint Jenni Clark, aki talán éppen azért írja meg mások emlékiratait, mert a saját emlékei túl fájdalmasak hozzá. Mert kisgyerekként átélt egy olyan traumát, melynek feldolgozásában egy idős holland asszony gyerekkorának megidézése segíti.
Az asszony, akit Klarának hívnak, Jáva szigetén éli át a második világháborút, az édesanyjával és az öccsével a japánok fogságába kerül, egy civileket gyűjtő koncentrációs táborba, amely semmivel nem jobb más koncentrációs táboroknál. Paradicsomi állapotokból, egy gyönyörű jávai kert idillikus békéjéből csöppen oda. Túléli, és addig nem nyugszik, míg egészen más égtájon meg nem teremti újra a „paradicsomkertet”. Amit kívül vagy belül mindannyian keresünk, míg rá nem jövünk, hogy csak magunk építhetjük fel, valódi fájdalomból és örömből.
Aki kíváncsi rá, mit jelent a tenko és a gedekking, mi a jelentősége egy rézből készült gyíkocskának, és mi köze mindehhez a BBC kotnyeles riporterének, egy vén kovácsműhelynek, vagy a gyerekvállalásnak, az feledkezzen bele bátran Isabel Wolff könyvébe.
