Sidney Alexander a reneszánsz művészóriás, Michelangelo Buonarroti emberi és művészi alakját rajzolja meg regényében, beleágyazva a kor békésnek aligha nevezhető eseményeibe. Az 1505-től 1530-ig terjedő negyedszázad, melyet a mű felölel, Michelangelo életében a hatalmas tervek és hatalmas csalódások, a meg nem valósult álmok és a megvalósult csodás alkotások korszaka. Nyomon követhetjük emberfeletti küzdelmét a márvánnyal, amelynek elkötelezettje, s amelytől újra és újra meg kell válnia, hogy megrendelői kívánságának eleget téve a művészetek legkülönbözőbb ágaiban hozzon létre remekműveket. A pápai szeszély kiszolgáltatottjaként sohasem tudhatja, melyik pillanatban lesz kénytelen félbehagyni munkáját, hogy egy másikhoz fogjon, miközben megalázó anyagi gondjaival nyomorultul magára marad. Éveken át szervezi a carrarai bányákból a márványkitermelést és a szállítást, hogy Gyula pápa síremlékét megfaraghassa, amikor a pápai parancs a Sixtus-kápolna freskóinak megfestéséhez szólítja, majd a bronzöntés mesterségének elsajátítására kényszeríti. Küzdelmébe a történelem is beleszól, meg kell élnie verejtékes munkával megalkotott műveinek pusztulását is: Gyula pápa többszörös életnagyságú bronzszobra és a Dávid-szobor is a belviszályok áldozatául esik.
A sokszálú, mozgalmas cselekményen keresztül a korabeli Itália sok más festője, építésze, szobrásza, költője és politikusa is megelevenedik, hogy Michelangelo alakja rajtuk keresztül váljék igazán plasztikussá.
