Doria tizenöt éves. Egy betonkocka toronyház ötödik emeletén él Párizs egyik rossz hírű negyedében. Apja, a „vén szakállas” egy reggelen taxiba ült, és faképnél hagyta családját. Visszament Marokkóba, hogy feleségül vegyen egy fiatalabb és termékenyebb nőt. Mert fiút akart. „Akire majd büszke lehet, aki továbbviszi a nevét, mert ezt követeli a család becsülete, és biztosan volt még egy csomó ilyen hülye szempontja. De csak egy gyereke született. Egy lány. Én. Fogalmazzunk úgy, hogy nem mindenben feleltem meg a vevő kívánalmainak. A gond csak az, hogy ez nem úgy megy, mint a Carrefourban vagy a Tescóban: itt nincs reklamáció.” Doria egyedül marad írástudatlan édesanyjával, aki a negyed egyik lepukkant szállodájában takarít éhbérért. A nyílt eszű és érző szívű kislánynak nagy lelkierőre van szüksége, hogy helytálljon a mindennapokban.
És az élet mégis szép… Mert Doria képes rá, hogy nyitott szemmel és nyitott lélekkel figyelje a környező világot, és a sok baj, nyomorúság, szenvedés mögött is meglássa az emberit, az igazat, a becseset.
A könyv megjelenésekor alig tizenhét éves Faïza Guène fiatalos lendületű, humorral megszelídített és mégis megrázó önéletrajzi ihletésű könyve az utóbbi évek francia irodalmának egyik legnagyobb szenzációja volt.
