Paul átvette az ékszerdobozt. Nem volt rajta a Sarazinok címere… valami modern csinálmány lehetett. De amikor felnyitotta, elveszett öröksége ragyogott rá; egy darabig néma áhítattal nézte. – Mademoiselle – mondta –, egy különös dolgot kell önnel közölnöm. – Hangja olyan furcsán csengett, hogy Ethel letette a teáskannát és rápillantott. – Ez a nyakék öt évszázadon keresztül a mi családunké volt… A „Sarazinok szerencséjé”-nek hívják. – Lehetetlen! – kiáltott fel Ethel mértéktelen csodálkozással.- Én Biarriztsban vettem, egy régiségkereskedőnél. – Ön vette, természetesen, de egy királynő ajándékozta egyik ősömnek valamely vakmerő tette jutalmául. Ameddig birtokunkban van, megtartjuk földjeinket, kincseinket, szerencsénket, így szól a hagyomány. Ha elvesztjük: mindenünk elveszett. – De hát, hogy történhetett akkor?… – kérdezte Ethel.
