Nem kellett fronttapasztalat ahhoz, hogy a helyzetüket felmérjék annak teljes reménytelenségével. Nik és Hein már tapasztaltak voltak, de azt nem tudták, merre meneküljenek. A parancsnokság menetleveleket adott ki, mert Strahlsundig az út még szabad volt. Rügendamra már reggel tüzérségi tűz zúdult; Strahlsund keleti felében az orosz géppuskák hangját lehetett felismerni. Itt a vég, mondta Hein, és megvakarta a fejét. Hát így állunk! Kibiztosította a géppisztolyát. A romok közt egy civillel találkoztak, aki jó utat kívánt nekik, mivel az SS senkit nem engedett át a rostocki úton. Hirtelen egy páncélököl dörejétől kísérve kigyulladt az egyik harckocsi. A sérült páncélos még az utca széléig gördült. Ők felugrottak, de százméternyire megállt egy másik T-34-es is. A motorját leállította, de nyitott tornyát körbeforgatta. Ismét a földre vágták magukat, miközben a házfalban lévő lyukra figyeltek. Nik már előkészítette a kézigránátját. Hirtelen fény villant, és egy fülszaggató robaj jelezte a becsapódást. Még egy villanás, még egy robaj. Porfelhő. Beugrottak a romok közé. A T-34-es lángokban állt, a tornya lerepült.
