A tizenhét éves Bence sokszor elképzeli, hogy zuhan. Hogy kilép ebből az egészből. Nem volna nehéz: egy ugrás a bérház tetejéről. Vajon mi tartaná őt vissza? Ha az anyja újra hozzájuk költözne? Ha az apja abbahagyná az ivást? Ha volna barátnője? Ha végre valaki szeretni tudná? Egy napon új tanárnő érkezik az iskolába, kopogó léptei felverik a folyosó csendjét. Vörös csizmát visel, feszül rajta a farmer, Bence nem tudja levenni róla a szemét. Néhány nappal később összefutnak, s a fiú hazakíséri a tanárnőt. Ami azután történik, arról nem beszélhet senkinek. Titkolózás, cinkos kacsintások, önvád – Bence nem ura többé a tetteinek. Úgy érzi, zuhanni kezdett, és hiába kapálózik, nem nyújtja senki a kezét.
