A gazdasági mechanizmus és a nagyvállalati érdekérvényesítés kölcsönkapcsolatának vizsgálata nem újkeletű, egyidős az 1968-as reform születésével. Számos kutatás foglalkozott e kérdéssel, ezek azonban nem adtak választ egy igen fontos kérdésre: a kölcsönkapcsolatban megfigyelhető-e egyik vagy másik tényező meghatározó szerepe. Vagyis melyik logika igaz: alapvetően az adott gazdasági mechanizmus határozza meg, sőt hozza létre a nagyvállalati érdekérvényesítés konkrét módját, informális, különalkus rendszerét; vagy ellenkezőleg: a működő gazdasági mechanizmusnak az egyedi szabályozás elemeivel átszőtt jellege következmény, elsődlegesen az informális különalkukra épülő nagyvállalati érdekérvényesítés terméke. A témával több mint egy évtizede foglalkozó szerző e kérdés megválaszolására vállalkozik, gazdag empirikus anyagra épülő történeti elemzés alapján. A 70-es évek közepétől a 80-as évek második harmadáig terjedő időszakot áttekintve mutatja be a kölcsönkapcsolat sajátosságait és változási tendenciáit. Ezen belül azt is vizsgálja, hogy milyen történetileg változó kapcsolat mutatható ki a nagyvállalati érdekek, a nagyvállalati érdekérvényesítés és a változó intenzitású reformtörekvések, illetve azok jellegzetességei között.
A könyv második részében a szerző az 1968 utáni gazdasági mechanizmus elméleti igényű szociológiai, sőt szociálpszichológiai elemzését adja. Megközelítésének alapvető újdonsága, hogy a gazdasági mechanizmust elsődlegesen abból a szempontból vizsgálja, hogy az milyen módon és milyen hatékonyan integrálja a társadalomban jelentkező részérdekeket, különös tekintettel a nagyvállalati érdekre. E megközelítés szerint az 1968 utáni gazdasági mechanizmus a 80-as évek közepétől nyílttá váló válsága elsősorban érdekintegrációs válság.
