A könyv Mindszenty József személyi titkárának, Msgr. Mészáros Tibornak a naplójegyzeteit tartalmazza 1972-től a bíboros haláláig, 1975-ig. A történelmi eseményeket nemcsak a szemtanú, hanem az események résztvevője szemszögéből olvashatjuk. A napló nagy értéket jelent azok számára, akik árnyaltabb, teljesebb képet szeretnének kapni Mindszenty bíboros jelleméről, személyiségéről, s valamivel többet szeretnének tudni mindarról, ami annak idején a háttérben, a kulisszák mögött történt.
A könyv bevezetőjében így ír Hetényi Varga Károly, aki heroikus módon menti és publikálja sorra a kommunizmus egyházi áldozatainak dokumentumait: „Msgr. Mészáros Tibor naplója talán némi csalódást fog okozni azoknak, akik a diktatúra évtizedeiben csupán leértékelő és bíráló véleményt mondtak Mindszenty József esztergomi érsek küzdelméről, viszont a diktatúra letűntével kizárólag csak dicsőítő jelzőket találnak a prímás egész életének minden megnyilvánulására. Pedig a szentek éppen olyan esendő teremtmények, mint mi vagyunk, nekik is megvannak a maguk gyengéi. Abban különböznek csak tőlünk, hogy ők hősi fokon tudják gyakorolni a szeretet erényét. Prímásunk a Krisztus egyháza iránti szeretetét mindenkinél hősibb fokon gyakorolta: előre és tudatosan vállalta a legembertelenebb kínzásokat, a hosszú és megalázó börtönéletet. Élete alkonyán még azt is el kellett viselnie, hogy üldözői, egyháza legnagyobb ellenségei éppen a saját egyházi feletteseit használták föl ellene, és először hazájából, majd érseki székéből is eltávolíttatták. Páratlan megaláztatás volt ez. Szerte a világon neves személyiségek emeltek szót bíborosunk védelmében. Gyenge vigasz, hogy az egyházi vezetés ettől a Krisztus egyházát megszégyenítő lépéstől remélte az egyszerű hívek vallásgyakorlását megkönnyíteni. Ezzel szemben azt tapasztalhattuk, hogy helyzetünk ettől a lépéstől nemhogy könnyebb lett, de annál inkább rosszabbodott. A napló olvasásával választ kapunk a kérdésre: Kik voltak azok, akik a nehéz időkben minden kétséget kizáróan tanúságot tettek a Krisztus egyházához való igazi hűségükről? Ha pedig megtaláltuk a megnyugtató választ, talán nem lesz fölösleges azt is megkérdeznünk: És mi őhozzájuk tartoztunk-e?”
