A trianoni békediktátum bizonyíthatóan hamis tényeken és adatokon alapul. Ezt a szerződést a győztes antanthatalmak a kisantant-szövetségeseikkel kötötték a magyarokról, de nem a magyarokkal. A versailles-i Trianon-palotában a magyar küldöttséggel nem tárgyaltak, csak közölték velük a korábban már – nélkülük – meghozott döntéseket. A győztesek a trianoni békeparancsban csak a magyar nemzettel szemben tagadták meg az érvényes nemzetközi jogelvek alkalmazását. Egyedül a magyar néppel és államával szemben nem alkalmazták sem a történelmi, sem a nyelvi-etnikai, sem az önrendelkezési elvet.
A történelmi magyar állam kétharmad részének elcsatolásával a területszerző államok kisajátították maguknak az így megszerzett országrészek történelmét is. Nem ismerhették el, hogy azok magyar területek, magyar történelemmel. Ezért egy hamis – mítoszokon, legendákon és történelemhamisításon alapuló – cseh és szlovák, román és délszláv történelmet kreáltak. Az elcsatolt területekkel együtt a magyar anyanyelvű lakosságból is több mint hárommillió a megkérdezésük nélkül az uralmuk alá került. Az új elit sajnálatos módon a mai napig despotaként elnyomja a magyar nemzet hatalmuk alá került részét.
Trianon máig vérző seb. Gyógyítására törekedve kötéltáncosként állandóan egyensúlyoznunk kell a kívánatos és a lehetséges között. El kell sajátítanunk azt a bölcsességet, hogy megmaradjunk igaz magyarnak és egyben reálpolitikusnak, amikor arra keressük a választ: mit tegyünk ezzel a szörnyűséggel, amit a Trianon szó fejez ki számunkra? Döntsük meg? Fogadjuk el? Végleg törődjünk bele? Bármi is a válaszunk, szükségünk van Trianon szakszerű átvilágítására, Trianon eddig nem ismert összefüggéseinek feltárására.
Ehhez kíván ez az írás szerényen hozzájárulni.
