„Előző könyvemben, A teremtés-ben az ember tündöklő sajátjait tárgyaltam, a művészetet és a felfedezést. Ez a könyv az ember balvégzetének elemzésével zárul. Az emberi szellem kreativitása és kórtana az evolúció pénzverdéjében készült egyazon érem két oldala" – írja Arthur Koestler nagy hatású művéről, amelyben az élettel foglalkozó tudományok szemléletváltását, az élő organizmus új, átfogó, holisztikus értelmezését sürgeti. „Az evolúció felfogható úgy is, mint vakvágányok, zsákutcák labirintusa, és semmiképpen sem tartható képtelennek az a feltételezés, hogy az ember eleve adott poggyászában – noha tartalma minden más teremtményénél összehasonlíthatatlanul színesebb és gazdagabb – rejtőznek bizonyos, az önrombolás, önpusztítás irányában ható hibák, tévedések is."
Az emberiség történelmén végighúzódó erőszakot, paranoiát vizsgálva a szerző felveti: lehetséges, hogy az evolúció során az emberi agy ősi és új struktúrái – azaz érzelem és értelem – nem koordinálódtak megfelelően. Ha ez így van, akkor legújabb kori történelmünk fejleményei – a népességrobbanás, illetve az egész emberi faj elpusztításának technikai lehetősége – katasztrófát vetítenek előre. Ebben a helyzetben csak az ad okot reményre, hogy az élettel foglalkozó tudományok – az evolúciós genetikától az idegrendszer kutatásán és a kísérleti pszichológián át az érzékelés, a nyelv és a gondolkodás tanulmányozásáig – olyan új eredményekkel kecsegtetnek, amelyek lehetővé teszik az agy „beépített hibájának" kijavítását. Ehhez azonban elsősorban is arra van szükség, hogy az élettudományok szakítsanak a tizenkilencedik századi, mechanisztikus világszemléletből fakadó felfogással, amely az embert a véletlen mutációk jóvoltából keletkezett reflexgépezetnek tekinti.
Koestler könyve a megírása óta eltelt időben mit sem vesztett aktualitásából, s ugyanolyan izgalmas szellemi kalandra hívja az Olvasót, mint a trilógia első két kötete, az Alvajárók és A teremtés.
