Szepes Mária: Csillagpor

Azt mondják, a materialista alig tud valamit az anyagról, a spiritiszta pedig alig tud valamit a szellemről. Kívülrekedt hallgatózóként feszül neki egyik is, másik is a számára makacsul zárt ajtót mutató dimenzióknak.

A szellemi ember nem harcol, nem dönget bezárt kapukat. Egész létét, lényét kínálja fel a magasságoknak, s ami készséges csatornáján tisztán átcsorog, már engedi is tovább a várakozó világ felé.

Amit így adni tud, az valóban Iható Arany, Aurum Potabile…

Ez a kötet ilyen adomány.

Egy nyolcvanadik életévén túl járó művész ajándéka, oltárra tett áldozata, aki közel sem tekinti életművét befejezettnek. Ma is alkot, létének magasfeszültségével épp úgy, mint Szattvikus Fénybe mártott tollával…

Egy alkotó, aki már fiatalon eljutott a magyar nyelv Tibetjébe, ahol a szó ismét Igévé nemesedhet. Egy Bölccsé érett művész, aki létrehoz, de beteljesült művét nem félti, mert nem birtokolja…

Szepes Mária első megjelent verseskötetét tartja kezében az olvasó. Egy „kihegyezett” élet, egy transzcendens magasságokba ívelő létezés láztábláját 1925-től, amikor az önnön tehetségétől szinte megriadt, született író és költő a mantrisztikus mágia varázspálcájával ismerkedik, egészen 1994-ig, napjainkig, amikor a beérett élet, a realizált lélek tiszta fénye, „Csillagpora” ragyogja be haiku verseinek utánozhatatlan lényeglátást.

Mi pedig, „szirtfokon szorongó atlantidák”, akik manapság riadtan érzékeljük a szó megállíthatatlan devalválódását, ezekben a versekben az újból felénk közelítő Ige elfelejtett ragyogását, megváltó rezgését véljük felismerni, és boldogan engedünk a lüktető sorok lebírhatatlan vonzásának…

Köszönet érte.

Bistey Zsuzsa