„Évtizedek óta életformámmá lett a versolvasás: olvasok, mert tanítom a verselés tudományát és esztétikáját, olvasok, mert bemutatok, ajánlok, véleményezek verseket, versesköteteket, és főként – olvasok, mert örömömet lelem a szép versben.
Ám csaknem ugyanebben az időben kezdtem tapasztalni, hogy ami nekem tetszik, amit el tudok fogadtatni mindazon közösségekkel, ahol beszélek az általam esztétikailag magasra értékelt alkotásokról, az nem tetszik az irodalomkritika és az irodalomelmélet jelenkori hangadóinak.
Az ember ilyenkor mélyen magába néz, önvizsgálatot tart: nem hibádzik-e az ő értékrendjében valami, mert ha igen, akkor azt át kell alakítani, "paradigmát”, azaz elvárási szintet kell váltani.
De ha a divatos teória részéről nem találtam is megerősítést, sőt, messzemenőkig elutasíttatott az én értékrendem, mielőtt megrendeltem volna, tapasztalnom kellett, hogy a költők egy része – és éppen a legjobbak, a más paradigmákban gondolkodók által sem elutasítottak, ha nem is elsősorban kedveltek – nemcsak olyan verseket írnak továbbra is, ami nekem tetszik, hanem maguk is szembefordulnak ezzel az ízléssel (gyakran ízlésdiktatúrával), és ezt műveikben meg is vallják. Ez a kötet az ő érdekükben, kirekesztésük, félremagyarázásuk ellen, a „virágozzék minden virág” esztétikai demokratizmusának érdekében született."
