Az „Óz a csodák csodája” sohasem lehetett volna ilyen időtálló csoda a tizenéves Judy Garland szívet melengető alakítása nélkül. Olyan könnyű volt azonosulni a kislánnyal, aki arra volt kíváncsi, hogy vajon mi van a szivárvány másik oldalán. A film Oscar-díjas betétdala gyönyörűen fejezi ki a lelkünkben szunnyadó vágyat a szép és jó után. A 17 esztendős Judy Garlandnak sikerült meghódítania a világot, ám a saját démonaival nem tudott megküzdeni. Mindenhova nyomon követték, belémartak, szorongásokkal töltötték el. Hiába virrasztotta át az éjszakát, s próbált nappal aludni. Hiába kereste öt férj és számtalan szerető oldalán a boldogságot. Énekesi pályája kísértetiesen emlékeztet Edith Piaf tragikus sorsára. Mindketten a semmibe kapaszkodtak, mindketten 47 esztendősen haltak meg. Londoni éveim alatt többször nyílt alkalmam arra, hogy Judy Garland egy-egy koncertjén ott lehessek. A beléivódott élmény kötelez arra, hogy ezzel az írásommal tisztelegjek a nagyszerű előadóművész előtt, akinek az élete olyan volt, mint egy szökőkút: nekünk csillogott, neki fájt.
