„Sztálingrád nem város többé! Nappal egetverő, hatalmas füstfelhő, óriási kemence, amelyet a lángok fénye világít meg; s ha leszáll az éjszaka, egy a sok zajos, véres éjszaka közül, a kutyák beugranak a Volgába, s elkeseredetten úsznak a túlsó part felé. Az állatok menekülnek ebből a pokolból. A legkeményebb kő sem bírja ezt ki sokáig. Csak az ember, az ember tudja elviselni."
