A Boris Vian – életműsorozat kilencedik köteteként megjelenő Tajtékos napok kétségkívül a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. Ez volt az első magyar nyelvre lefordított Vian-regény (1969), és ugyanúgy, ahogy a világ minden táján, nálunk is villámgyorsan kultuszkönyvvé vált, s immár több mint negyven éve „kötelező olvasmánya” az újabb és újabb ifjú generációknak.
A Tajtékos napok nem csupán a XX. század „legmeghatóbb szerelmes regénye” (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei – a szerelem és a zene – mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk. Az ifjúkor biztonságos és gondtalan világát kényszerűen maga mögött hagyó Chloé és Colin, illetve Alise és Chick a gépnyulak, a hóvakondok, a gyilkos lótuszvirágok és a földből kinövő puskacsövek ijesztő univerzumába csöppen. A fiatal pároknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a felnőtt lét csupa kényszer (felelősség és munka), a szerelem és a boldogság pedig rémesen törékeny. Még szerencse, hogy mindezt Boris Vian meséli el nekünk, aki a történet legszomorúbb pillanataiban is képes megnevettetni minket.
" Hogy vagy? – kérdezte Chick.
– És te? – kérdezett vissza Colin. – Vedd le a ballonod, és gyere, nézd meg, mit csinál Nicolas.
– Az új szakácsod?
– Ő – felelte Colin. – A nagynénémmel cseréltem a régi szakácsomért, plusz egy kiló belga kávéért.
– Jól főz? – érdeklődött Chick.
– Úgy tűnik, érti a dolgát. Gouffé tanítványa.
– A kalapácsos gyilkosé? – rémüldözött Chick, s kis fekete bajsza tragikusan lekonyult.
– Ugyan, te tökfej, Jules Goufféé, az ismert ínyencmesteré!
– Ó, tudod, kérlek! Én… – szabódott Chick – ami engem illet, én Jean-Sol Partre művein kívül nemigen olvasok semmit.
Követte Colint a kőpadlós folyosón, megcirógatta az egereket, és menet közben néhány csepp napfényt tett az öngyújtójába.
– Nicolas – szólt Colin belépve –, bemutatom Chick barátomat.
– Jó napot kívánok, uram – mondta Nicolas.
– Jó napot, Nicolas – felelte Chick. – Nincs egy unokahúga, akit Alise-nak hívnak?
– De van, uram – felelte Nicolas. – Különben roppant csinos leányzó, ha meg tetszik engedni ezt a megjegyzést.
– Lerí magukról, hogy egy családból valók – jelentette ki Chick. – Bár, ami a mellkasukat illeti, látok némi különbséget.
– Az én mellkasom elég széles – mondta Nicolas –, az övé viszont az enyémhez képest merőleges irányban fejlett, ha az úr megengedi nekem ezt a pontosítást."
