Amin Maalouf: Taniosz sziklája

„A faluban, ahol születtem, a szikláknak nevük van. Hajó, Medvefej, Leshely, Fal, azután az Ikrek, amelyeket a Ghoul kebleinek is hívnak. A legnevezetesebb a Katonakő: régen itt álltak őrt, amikor a hadsereg a felkelőket üldözte; nincs ennél legendásabb és nagyobb tisztelettel övezett hely. Mégis, amikor gondolatban újra látom gyermekkorom tájait, egy másik szikla jelenik meg a szemem előtt. Fenséges ülőhely formájú, olyan mélyedéssel, amely mintha egy fenék helye volna, magas, mindkét oldalán könyöklő módjára lejtő, egyenes háttámlával… azt hiszem, ez az egyetlen, amely ember nevét viseli: Taniosz sziklája.”

Így kezdődik a libanoni származású, 1993-ban a rangos irodalmi Goncourt-díjjal kitüntetett Amin Maalouf regénye, amely Libanon égbe nyúló, sziklás hegyei közé, a múlt század közepére, az egyiptomi pasa és a török szultán háborúzásának, az európai nagyhatalmak közel-keleti diplomáciai mesterkedéseinek az idejébe vezeti vissza az olvasót. Kicsoda Taniosz, ez a tizennyolc évesen már hófehér hajú, hányatott sorsú ifjú, akinek a nevét a szikla viseli, s akit a véletlen vagy a végzet egy különös legenda hősévé avat?

Megtudhatjuk Maalouf egyszerre idegfeszítően izgalmas és költőien szép művéből, amelyből nem hiányoznak a kalandregény és a romantikus szerelmi történet kellékei – véres csaták és még véresebb gyilkosságok, lángoló szenvedélyek és hideg fejjel kitervelt árulások, rejtélyek és misztikus fordulatok – sem, ám amely mégis jóval több ennél: egy különös világ különös tükre.