Numa, a felsült oroszlán tehetetlenül morgott haragjában, miközben visszacsúszott a fal tövében a földre anélkül, hogy sikerült volna lerántania a menekülő majomembert. Már éppen nekikészülődött az újabb kísérletnek, amikor kiszemelt zsákmánya szagnyomában megérzett valamit, ami idáig elkerülte a figyelmét. Végigszaglászta a talajt azon a helyen, ahol Tarzan lába az imént érintette, és Numa morgása azonmód halk vinnyogásba váltott át, mert rájött, hogy ez ennek az emberállatnak a szaga, aki kiszabadította a wamabók verméből.
Ki tudná megmondani, miféle gondolatok kavarogtak az állat busa fejében? A felsült haragnak mindenesetre nyoma sem látszott rajta. A hatalmas oroszlán megfordult, és a fal mentén méltóságosan elindult kelet felé.
