Szenzációkkal és számos botránnyal szegélyezett alkotói utat és egyben kálváriát járt be Munch, mire eljutott visszapillantásként és egy új tájékozódás kezdeteként szolgáló pihenőig, amelyet az Önarckép cigarettával című festmény jelez. A kezdet a családjában elfoglalt egyéni helye volt, valamint az 1924-ig Kristianiának nevezett norvég főváros általános viszonyai. A betegség és a prüdéria volt az a két malomkő, amely megszabadította burkától Munch művészi szándékainak magvát. A betegséggel és a halállal való találkozás a művész gyermek- és ifjúkorának meghatározó élménye lett. Mindenekelőtt az, hogy tizennégy éves korában teljes érett tudattal végig kellett nézze, hogyan ragadja el egy évvel idősebb nővérét, Sophie-t a tuberkulózis. 1885–1886-ban a Beteg gyermek című képpel dolgozta fel művészként ezt az élményt. Anyját már ötéves korában elvesztette, aki szintén ennek a száz évvel ezelőtt még járványszerűen arató népbetegségnek esett áldozatul. 1889-ben, Munch első párizsi tartózkodása idején meghalt apja is. A család sorsáért viselt aggodalom a kilencvenes évekig elkísérte a művészt. Egy későbbi feljegyzésből kitűnik, mennyire erős mozgatórugói voltak ezek az élmények a személyes és egyben művészi fejlődésnek: „Szorongás és betegség nélkül evezőjét vesztett csónak lenne az életem.”
