A mai serdülők szülei már nem voltak háborús kamaszok. Jó másfél nemzedék választja el a háborús tizenéveseket a mai tizenévesektől. Amit ti tudtok a háborúról – és ezen mi természetesen mindig a második világháborút értjük –, filmekből, regényekből tudjátok, meg az idevonatkozó történelemleckéből, ami számotokra alig különbözik, mondjuk, a napóleoni háborúról szóló fejezettől. „Megint egy háborús regény!” – mondjátok unottan. Pedig hát a háború esztendeiben is bicikliztünk, uszodába is jártunk, moziba is, korizni is, sőt: tánciskolába! Akkor is voltak „fiúk”, kebelbarátnők és írigykedő osztálytársak. Akkor is rettegtünk a matekdolitól, akkor is ültünk az ablaknál a sötétedő szobában, amerikai mogyorót rágcsáltunk, és megváltottuk a világot. És mert olyan sok „békebeli” öröm volt addig az életünkben, csak annál élesebben rajzolódtak ki kamaszéletünk horizontjára az egyre „felnőttesebb”, egyre komorabb, egyre félelmetesebb – egyre „háborúsabb” események. Ebben a könyvben egy nyakigláb kamaszlány, Baranyai Ági meséli el mai utódainak, milyenek is voltak annak a télnek – 1944-45 telének – mindennapjai Budán, ahová mind jobban közeledett a háború.
