Jorge Luis Borges: A tükör és a maszk

„Repülnek az évek, s annyiszor meséltem el ezt a történetet, hogy már magam sem tudom, igazából emlékszem-e rá, vagy csak a szavak jutnak eszembe, amelyekkel elmesélem” - mondja Borges egyik elbeszélője, aki néhány röpke óra leforgása alatt megismerte a szerelmet, és szembenézett a halállal.

A szerelem, a halál, a gyilkosság, a bűn, az idő, az emlékezés, a felejtés, a világ megismerhetősége… szóval az élet nagy titkai izgatják Borges legtöbb elbeszélésének hőseit, magát az írót pedig leginkább az a kérdés, hogy ezek a titkok szavakkal megragadhatók, kifejezhetők-e. „A kép és a nyomtatott betű valóságosabb volt, mint maguk a dolgok” - mondja egy olyan elbeszélésének hőse, amely egy jövőbeli, utópikus világot ír le, s egyúttal keserű gúnnyal ábrázolja a mi huszadik századunkat. A mértani pontossággal szerkesztett, páratlanul tömör írások egy-egy emberi sorsot, egy-egy kort, egy-egy kultúrát felvillantva az írót egész életében foglalkoztató filozófiai kérdéseket jobbára „csak” felvetik, ám ez a „csak” egyúttal minden, amit az irodalom tehet. Borges, akinél műveltebb, olvasottabb író talán sohasem létezett, az összes választ is ismeri, amit az ember valaha kieszelt - tudja, hogy amit csak mondani tudunk, az „minden idézet” -, s talán éppen ezért neki már nincsenek véglegesnek hitt válaszai. De történetei vannak, s ezek a történetek immár éppúgy valóságunk részei, ahogy valóságosnak vesszük a világmindenséget is, „ami pedig talán csak kozmikus tréfa”.

Borges-sorozatunk második elbeszélés gyűjteményében az író négy kötetének: Az aljasság világtörténete (1935), Brodie jelentése (1970), Homokkönyv (1975), Shakespeare emlékezete (1983) - teljes anyaga szerepel.