A háborúval nem lehet szembenézni. Aki túléli, az ezzel kínlódik. E regény szerzője a kilencvenes évek boszniai háborújának katonái és túlélői közé tartozik. Számtalanszor eleshetett volna valamelyik isten háta mögötti fronton, puskával a kezében. Számtalanszor meg is bolondulhatott volna a háború után. Irodalomból, fényszavakkal alakította ki a pajzsát, így védekezett, vallja. Írt háborús novellákat is, első regényében azonban a háborút a fonákjáról dolgozta fel: azt írta meg, hogy mi veszett oda. Gyermekkorát a gyönyörű Una folyó partján, azokat az időket, amikor együtt lélegzett a természettel, és amikor még senki sem sejtette, hogy mi készül az emberi lelkekben és fejekben. Számára fontosabbá váltak ezek a régi, egy egészen más világból való élmények, mint azok a szilánkok, amelyeket a háborúról őriz és bunkerez be az emlékezetében. Az emlékezet küzd ebben a regényben azért, hogy egy hadviselt fiatalember ép és egészséges férfi lehessen a hatalmas, de korántsem fenséges veszteségtörténet után. Nagy itt a szép szó tétje: az élet.