Usztics Mátyás: Isten tenyerén

Az 1848/49-es szabadságharc után, az 50-es években járunk. Hőseink, akik részt vettek a fegyveres harcban, már letöltötték büntetésüket. Mivel egyik társukat kiszabadítják a kényszersorozottak közül, ismét üldözöttekké válnak. Amerikába akarnak eljutni. Úgy hírlik, ha a magyarok segítik az ottani harcokat, a nagy Amerika segít. A két főhős, az üldözők vezére és az üldözötteké: testvérek. Az egyikük, Petár a szabadságharc katonájaként a Törvény ellen tört, a másik testvér, Kristóf, a Rendet védelmezte. Az egyik mellett a nép, az egyszerű emberek, a születő dalok, a legendák ereje, a másik mellett a Hatalom, a Törvény, a fegyverek. Az elkötelezett ember szükségképpen magányos. Üldöző és üldözött ilyenformán egyek. Az egyiknek a bujkálás, a magányosság feloldhatatlansága, a meggyőződés a hajtóerő, a másiknál a kötelesség parancsa. Így jutnak el külön-külön ahhoz a paphoz is, aki keresztelte őket. Itt a paplakban vetődnek fel az alapkérdések. Mi a fontosabb? Az ország függetlensége, a nemzet szabadsága, vagy az éppen érvényes törvények betartása. Nemzetet, vagy államot kell-e építeni? A regény nem tehet igazságot, kérdéseket tehet fel. Megválaszolásuk tanulságai máig hatóak. Ezeket a kérdéseket nem válaszolhatja meg a hivatalos történetírás. Jóllehet, a könyv elolvasása után, az olvasó megteszi. Ha megtette, kérem nézze meg még egyszer a borítón lévő képet. Az egymással szembe forduló két félarcot. Aztán a többit is. Lesz mit felfedezni. Usztics Mátyás