Az ötvenes évek amerikai fiatalsága kételyeinek, egzisztenciális helyzetéből adódó nyugtalanságának, rossz közérzetének kifejezője-hangadója a beat-nemzedék irodalma. Ez a nemzedék McCarthy pápasága idején eszmélt a világra, a koreai háború frontjelentéseit olvasta a főiskolai tankönyvek mellé, a totális pusztulás nukleáris reklámjaival és fenyegetéseivel találkozott a mozivásznon és tévé-ernyőn, s később sem felejtette el emlékeit. Huszadik évük körül a jövő, a napról napra közelgő „felnőttség”: az átlagpolgár szürkesége rémlik fel előttük fenyegető árnyként. Láthatatlan, de olajozottan működő csavarnak lenni a gépezetben, leszokni az álmokról, később a véleményalkotásról. Ha mindez átfut a tudaton, nem személytelen gondolatok, hanem fogalmaknál elevenebb képek sorában – ilyenkor tör elő az üvöltés, amely a beatirodalom és a beat-zene számos alkotásának cime, és tagolatlan kétségbeeséssel adja ki mindazt, amit lázadásuk nem tud és nem akar értelmi felismeréssé szilárditani.
Másfél évtized telt el e válogatás első megjelenése óta. A beat-nemzedék hajdani tagjai ma már jócskán középkorúak, őket is, műveiket is megrostálta az idő. Mégsem csupán egy letűnt korszak történelmi dokumentuma ez a kötet; a régi beatnikek indulata nem hűlt ki, dühük ma is perzsel.
