A média óránként figyelmeztette New York lakosságát az Ophelia hurrikán közeledtére, de a legtöbben közönyösen reagáltak a hírre, abban bízva, hogy úgysem ismétlődhet meg az öt évvel korábbi eset, amikor a Sandy letarolta a várost.
Így gondolja ezt a Londonban élő Ellen is, aki édesanyját készül meglátogatni New Yorkban, s ebben a hiszemben utasítja el az evakuálást Ellen édesanyja, Grace is. Ezek után csoda-e, ha két egyetemista, Peter és Ben, puszta kalandvágyból úgy határoz: nem hagyják el hatodik emeleti lakásukat, mert oda úgysem törhet be a víz, inkább az ablakból követik a hurrikán útját. Sörről és fánkról gondoskodtak a túléléshez – mi kellhet még?
Ám az Ophelia mégis lecsap a városra, és emberi sorsok változnak meg visszafordíthatatlanul. Ellent és Grace-t ugyan kimenti az áradatból egy rendőrségi mentőcsónak, de Grace-nek mindene oda lett, 74 évesen kell új otthont teremtenie, Ellennek pedig még azzal is most kell szembesülnie, hogy férje évek óta csalja, és válni akar.
A két egyetemista fiú későn szánja el magát a menekülésre, s egyiküket a halálba sodorja a rohanó áradat, a „szerencsés” pedig kis híján belepusztul barátja elvesztésébe és a lelkifurdalásba.
De az élet rejtélyei kiszámíthatatlanok, mert bármilyen pokoli volt is a hurrikán, sokak számára végül mégis áldást jelentett, hiszen esélyt adott egy új, emberibb életre, igazabb szerelemre.
