Randal, az ifjú varázslóinas többször rádöbbent már arra, hogy nem egyszerű a varázslók élete. Egyrészt, sokan félelemmel vegyes tisztelettel, ám meglehetősen bizalmatlanul fogadják őket, másrészt, hogy következmények nélkül senki sem szegheti meg a varázslókra vonatkozó szabályokat. Ez utóbbit ugyebár Randy egyszer már megtapasztalta.
Azóta különösen figyel arra, mit tesz vagy mond. Éppen ezért érinti érzékenyen, amikor a Harangvárat ostromló csapatok vezetője, Ector báró őt gyanúsítja a kincstárnok leszúrásával és az emberek fizetségéül szolgáló arany ellopásával. Mi mást tehetne hát az ifjú varázslóinas, mint hogy bebizonyítja az ártatlanságát. Igen ám, csakhogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű, ha az ellenfél egy Scholában tanult varázsló.
Mágikus hatalom nélkül elég bajos – ha nem lehetetlen – lesz kipofozni a kis pöffeszkedő megalománt a falak közül. Hiszen a vár varázslóját erősíti, Randalt viszont gyengíti a mágikus harang, amiről a vár a nevét is kapta. Mindaddig ugyanis, amíg a harangot minden órában megkondítják, csak a vár varázslója képes varázsolni.
Randal legnagyobb szerencséje, hogy a bajban ismét vele vannak hűséges barátai, Lys “kisasszony”, a dalnok, és Walther, a lovag.
Hiszen ha Gaimar varázslata sikerül…
