A honvédség fejlődése a harmincas években erős törést mutatott, melyet a nehéz pénzügyi helyzettől eltekintve- az eszme- ideális célkitűzés hiánya okozott. A hadsereget nem csak neveléssel, kiképzéssel, fegyelmezéssel lehet értékessé tenni, hanem- és ezt kellett volna legelőször elmlíteni- „eszme” kell. A megalakításakor és az első időszakban a „keresztény nemzeti Magyarország” volt az eszme. Ez volt az erkölcsi alap, melyre a fiatal szervezet felépült. Ez az eszme azonban eltorzított formában a politikai ellenzék zászlóira íródott, és azt mint világnézeti problémát vezető jelszónak választotta. A hadsereg ezzel az eszmével élt tovább, nem kapott új alapot, s így különösen a fiatal vezérkari tisztek az eszme fenntartásával- egyes idősebbek támogatásával- átsodródtak a nyilas vonalra, azok hűséges és vele a németek szolgálatkész csatlósai lettek. A Legfelsőbb Hadúr és a honvédség között űr támadt.
